Városbál Gyöngyösön: három és félmillió forint jótékony célra

http://horvathlaszlo.hu/wp-content/uploads/2014/02/814_0044.jpgVárosbál Gyöngyösön: három és félmillió forint jótékony célra

Az Autista Segítő Központ javára rendezték meg a gyöngyösi városbált. A nemes célra csaknem három és félmillió forint gyűlt össze.

Minden eddigit meghaladó érdeklődés mellett rendezték meg szombaton a városbált Gyöngyösön. A csaknem 230 vendég, valamint az egyéni felajánlásokat tevők a gyöngyösi Autista Segítő Központot (ASK) támogatták, hogy az intézmény egy új mikrobuszt vásárolhasson.

Faragó László polgármester, a bál védnöke mindenkinek megköszönte az adakozást, és köszöntőjében hangsúlyozta: helyes volt a döntés és a kitűzött cél, melynek elérésében a jó akarat, a hit és az összefogás segített.

Horváth László a jótékonysági városbál fővédnöke, Heves megye kormánymegbízottja az ASK-t működtető ferences rendieknek mondott köszönetet azért, mert – mint fogalmazott – nap mint nap tanúbizonyságát adják annak, hogyan lehet az égi hatalmat szolgálni. Végül egy Weöres Sándor-verset idézve arra kérte a bálozókat, hogy a jótékonysági esten a „nekem mi jut” helyét vegye át a „mi fakad belőlem” érzése.

A bálozók és a támogatók jóvoltából összegyűlt adományt Faragó László polgármester adta át Szabó Józsefnek, a gyöngyösi ferencesek házfőnökének, az Autista Segítő Központ lelki igazgatójának. Igaz, az adományt jelképező ajándékkártyán 3 millió 367 ezer forint szerepelt, ám a támogatás összege folyamatosan nőtt a bál megkezdése előtt, ami szombat estére elérte a 3 millió 453 ezer forintot.

József atya pohárköszöntőjében kiemelte: az autistákat sajátos módon kell szeretni, éppen ezért jelek számunkra, hogy ezt felismerjük, és megtanuljuk, mit jelent a mások igényei szerint szeretni.

- Amikor 1999-ben a ferencesek hozzáláttak az Autista Segítő Központ kialakításához, nem tudtuk, mire vállalkozunk. Az elmúlt évek alatt negyedmilliárd forintot költöttünk az intézményre, de még nem értünk a munka végére, mindig van teendőnk – ecsetelte József atya, majd személyes élményeit is megosztotta a bálozókkal.

- Amikor néhány évvel ezelőtt Gyöngyösre helyeztek, kicsit megijedtem a feladattól, mert nem tudtam pontosan, mi vár itt rám. Öröm számomra, hogy a gyöngyösiek nagy szeretettel vannak a ferencesek iránt, és köszönettel tartozom azért, hogy részt vehetek az ASK-ban folyó munkában.

A bálozók előtt három dallal mutatkozott be a 14 éves markazi, autizmussal élő fiatalember, Mészáros Árpád, aki hét éve énekel és zongorázik, négy éve pedig gitározik. Árpád az Autista Segítő Központ Általános Iskolájának nyolcadik osztályos tanulója, ahol Nádudvari Péter segíti a zenei tanulmányait. A fiatal tehetség első nyilvános fellépése a Zeneakadémián volt, Szalóki Ági vendégeként.

Az est hátra lévő részében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei, a gyöngyösi születésű Debrei Zsuzsanna és partnere, Bot Gábor szórakoztatta a közönséget. A Vidróczki néptáncegyüttes nyitótánca után a tánchoz a zenét a Wanted Band szolgáltatta.

A bálból nem hiányozhatott a tombola sem, idén több mint kilencven ajándékot sorsoltak ki a vendégek között.

2014.02.08.

forrás: gyongyos.hu

fotó: Gál Gábor

Megosztás "Városbál Gyöngyösön: három és félmillió forint jótékony célra" az alábbiakkal

Jótékonyság - Hasonló cikkek
dec. 21., 638 napja

Élelmiszeradomány Mátraderecskére

Élelmiszeradomány Mátraderecskére60 kilogramm tartós élelmiszert vitt Horváth László országgyűlési képviselő Mátraderecskére a karácsonyi ünnepek előtt. Az adományt 20 rászoruló, helyi család vehette át a mátraderecskei önkormányzat szociális bizottsága és a kisebbségi önkormányzat döntése alapján. www.horvathlaszlo.hu 2015.12.21.

dec. 18., 641 napja

Ajándékok a szajlai ovisoknak

Ajándékok a szajlai ovisoknakHorváth László képviselő karácsonyi ajándékai a szajlai óvodások számára – fotógaléria     www.horvathlaszlo.hu 2015.12.18 Fotók: Gál Gábor

dec. 10., 649 napja

Tehetségeket támogat az ÉMÁSZ és a Mátrai Erőmű

Tehetségeket támogat az ÉMÁSZ és a Mátrai ErőműAz ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport és a Mátrai Erőmű hagyományos év végi jótékonysági akciója keretében 3,5 millió forintot adományozott 7 tehetséggondozással foglalkozó Heves megyei oktatási intézménynek. Az átadási ünnepséget Gyöngyösön, a városházán tartották, az esemény házigazdája dr. Tatár László, Gyöngyös alpolgármestere volt. Dr. ...