Tehetségeket támogat az ÉMÁSZ és a Mátrai Erőmű

Tehetségeket támogat az ÉMÁSZ és a Mátrai Erőmű

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport és a Mátrai Erőmű hagyományos év végi jótékonysági akciója keretében 3,5 millió forintot adományozott 7 tehetséggondozással foglalkozó Heves megyei oktatási intézménynek. Az átadási ünnepséget Gyöngyösön, a városházán tartották, az esemény házigazdája dr. Tatár László, Gyöngyös alpolgármestere volt.

Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott köszöntőjét egy bibliai idézettel kezdte: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld. 11,25), majd azt hangsúlyozta, hogy az oktatásba, a tehetséggondozásba fektetni nagy bölcsességre és érzékenységre vall, s egyben követni való mintát is szolgáltat. A kormánymegbízott ezt követően Csíkszentmihályi Mihály világhírű magyar pszichológus gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel: „Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.”

Lényeges, hogy már az egészen kicsi gyerekeknek is hangsúlyozzuk: az erősebbnek segítenie kell a gyengébbet, a tehetősebbnek a rászorulót – mondta dr. Pajtók Gábor. Így fejlődik ki bennük az egyik legnagyszerűbb, legfontosabb emberi tulajdonság, az empátia. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a most megajándékozott gyerekek 15-20 év múlva maguk is hasonló akciókat kezdeményezzenek munkahelyeiken, átélve az önzetlen segítségnyújtás felemelő érzését.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője a támogatás mögött álló társadalmi felelősségvállalás és az önzetlen ajándékozás fontosságát Jézus tanításainak egyikére utalva illusztrálta, miszerint „Szíved szeretete olyan kell legyen, mint a kályha melege. Nem a kályha dönti el, hogy kit és hogyan melegítsen.” Hozzátette: arra kell törekednünk, hogy kályhánk melege mindenkire egyformán essen, s akinek nagyobb kályhája van, természetes, hogy többet ad.

Bernhard Lüschper, a Mátrai Erőmű igazgatóságának elnöke, az ELMŰ-ÉMÁSZ igazgatósági tagja a 4. éve tartó hagyomány alapjának a szociális felelősségérzetet tekinti. A gyermekek mindannyiunk jövőjét jelképezik, s az adakozó cégek ezt a jövőt kívánják szolgálni.

Ebben az évben a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, az erdőkövesdi, a domoszlói és a hevesvezekényi óvoda, valamint az egri Waldorf, az egercsehi és a gyöngyöstarjáni általános iskola részesült támogatásban, melyet tehetséggondozásra használnak fel. Mátrai Erőmű ezen felül 1,5 millió forinttal támogatja a gyöngyösi Autista Segítő Központ munkáját.

 

2015.12.10.

Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal

Fotó: Gál Gábor

Megosztás "Tehetségeket támogat az ÉMÁSZ és a Mátrai Erőmű" az alábbiakkal

Jótékonyság - Hasonló cikkek
dec. 21., 638 napja

Élelmiszeradomány Mátraderecskére

Élelmiszeradomány Mátraderecskére60 kilogramm tartós élelmiszert vitt Horváth László országgyűlési képviselő Mátraderecskére a karácsonyi ünnepek előtt. Az adományt 20 rászoruló, helyi család vehette át a mátraderecskei önkormányzat szociális bizottsága és a kisebbségi önkormányzat döntése alapján. www.horvathlaszlo.hu 2015.12.21.

dec. 18., 641 napja

Ajándékok a szajlai ovisoknak

Ajándékok a szajlai ovisoknakHorváth László képviselő karácsonyi ajándékai a szajlai óvodások számára – fotógaléria     www.horvathlaszlo.hu 2015.12.18 Fotók: Gál Gábor

márc. 22., 1277 napja

Megyenap: teltház és rekordbevétel Gyöngyösön

Megyenap: teltház és rekordbevétel GyöngyösönNegyedik alkalommal rendezett a megyei önkormányzat jótékonysági estet Heves Megye Napján. A teltházas gyöngyösi rendezvényen megismerhettük Heves megye új nagyköveteit, majd a Csík Zenekar adott koncertet. A Heves Megye Napján rendezett jótékonysági estek négy éve váltották fel a korábbi fényűző Megyebálokat. ...