Megbecsülés és köszönet az egészségügyi dolgozóknak

http://horvathlaszlo.hu/wp-content/uploads/2016/07/DSC_2116.jpghttp://horvathlaszlo.hu/wp-content/uploads/2016/07/DSC_2116.jpgMegbecsülés és köszönet az egészségügyi dolgozóknak

198 esztendővel ezelőtt, 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác orvos, az anyák megmentője. E nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, amikor az egészségügyi dolgozók kitartását, elhivatottságát és áldozatos munkáját ismerik el országszerte. A gyöngyösi Bugát Pál Kórház Semmelweis-napi ünnepségén szakmai elismeréseket, igazgatói dicséreteket adtak át, valamint köszöntötték dr. Etli László gyémántdiplomás főorvost, illetve dr. Pintér László kandidátust, aki 64 év gyógyító munka után vonul nyugdíjba.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője beszédében úgy fogalmazott: az egészségügyi dolgozókat nemcsak ma, hanem minden nap köszönet illeti áldozatos, segítőkész munkájukért. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben még a kórház léte és önállósága volt kérdéses, de az intézmény menedzsmentje, vezetősége, valamint az ott dolgozók kitartó, kemény munkájának köszönhetően ma már komoly fejlődésről és beruházásokról beszélhetünk. Mint mondta, a nehézségek ellenére is sikerült megőrizni a gyöngyösi kórház békéjét, s ezért külön köszönet jár mindenkinek. Beszédét Weöres Sándor földi és égi hatalomról szóló gondolataival zárta: „Amit nekem adsz, azt mindenkinek adod” – hirdeti a földi hatalom, „Amit mindenkinek adsz, azt adod nekem” – hirdeti az égi. Hangsúlyozta: a Bugát Pál Kórház dolgozói az égi hatalom mundérját viselik, s biztos benne, hogy ez az elhivatottság a jövőben is jellemzi majd az itt folyó gyógyító munkát.

Weisz Péter, az intézmény igazgatója elmondta: ez az ünnep a kitartás, a szakmai elkötelezettség, a tehetség, s mindazon erények ünnepe, melyekkel a Bugát Pál Kórház dolgozói rendelkeznek. Hangsúlyozta: az intézmény az elmúlt 5 évben folyamatosan haladt előre, s megőrizte stratégiai pozícióját. A legfőbb cél az, hogy továbbra is a fejlődés útját járja, s újabb korszerű eszközökkel gyarapodjon a kórház.

 

2016. július 5.

www.horvathlaszlo.hu

Fotó: Czímer Tamás

 

 

Megosztás "Megbecsülés és köszönet az egészségügyi dolgozóknak" az alábbiakkal

Megbecsülés - Hasonló cikkek
aug. 10., 42 napja

Sok millió búzaszem – egy nemzet!

Sok millió búzaszem –  egy nemzet!Több száz ember kétkezi munkájából és együttműködéséből születik az életet adó kenyér. Minden gazdát köszönet illet, aki a megtermelt búzáját felajánlva nehéz sorsú embereken, köztük hazánkban vagy határon túl élő gyermekeken segít, hogy hozzájuthassanak a mindennapi betevőhöz – fogalmazott Horváth ...

jún. 30., 83 napja

Életmű díjat kapott Domoszló néhai polgármestere, Havelant István

Életmű díjat kapott Domoszló néhai polgármestere, Havelant IstvánA Heves Megyei Közgyűlés posztumusz Telekessy István területfejlesztési díjat adományozott Domoszló néhai polgármesterének, Havelant Istvánnak. A díjra Horváth László országgyűlési képviselő terjesztette fel. A kitüntetést Kovácsné Dr. Havelant Kinga, Havelant István lánya vette át Szabó Róberttől, a Heves Megyei Közgyűlés ...

máj. 20., 124 napja

Tűzoltók mérték össze tudásukat Abasáron

Tűzoltók mérték össze tudásukat AbasáronÖnkéntes tűzoltóegyesületek részére szervezett ma nemzetközi versenyt Abasáron a Heves Megyei Tűzoltószövetség. A megmérettetésre a hazai csapatok mellett Ausztriából, Erdélyből és Szlovákiából is neveztek. A nagy hagyományokkal rendelkező verseny megnyitóján Horváth László, a térség országgyűlési képviselője megköszönte a tűzoltók munkáját. ...

jún. 20., 458 napja

A gyöngyösi gettó kiürítésére emlékeztek

A gyöngyösi gettó kiürítésére emlékeztek    Az előítéletek legjobb ellenszere a tudás. Ezért aktívan tenni kell azért, hogy mindenki megismerje a holokauszt történéseit. Nagy felelősség, hogy mire emlékeznek, mit mesélnek – erről beszélt a gyöngyösi gettó kiürítésének évfordulóján rendezett megemlékezésen Radnóti Zoltán főrabbi. Mint fogalmazott: az ...

ápr. 22., 517 napja

Méltó körülmények a verpeléti időseknek

Méltó körülmények a verpeléti időseknekEgy település képzeletbeli bizonyítványát mindig az határozza meg, hogyan gondoskodik az ott élő fiatalokról és idősekről. Verpelét példásan teljesít, hiszen az indulókkal és a már megérkezettekkel is méltó módon, sokszor erején felül törődik – fogalmazott Horváth László országgyűlési képviselő a ...

márc. 8., 1293 napja

Köszöntjük a hölgyeket!

Köszöntjük a hölgyeket!Pénteken délelőtt Egerben a kormányhivatal hölgykollégáit, míg délután Gyöngyösön a Mátrai Erőműben dolgozó hölgyeket köszöntöttük Nőnap alkalmából. A Mátra Művelődési Központban megtartott ünnepi rendezvényen koncertet adott Vincze Lilla, valamint Kiki az Első Emeletből. Fotógaléria. Eger, Heves Megyei Kormányhivatal:           Gyöngyös, Mátra Művelődési Központ:           “Melyik ...

márc. 6., 1295 napja

Az időseknek nem kell messzire költözniük a felújítás során

Az időseknek nem kell messzire költözniük a felújítás soránA 100 idős emberről gondoskodó gyöngyösi Idősek Bentlakásos Otthona 180 millió forintos támogatás segítségével újul meg. A felújítás öt hónapos időtartama alatt a szépkorúak a Bugát Pál Kórház területén belül maradhatnak, erről ma írták alá a szerződést. Az otthon legidősebb ...

dec. 16., 1375 napja

Forgó Gábor: kitüntették a mintafalu polgármesterét

Forgó Gábor: kitüntették a mintafalu polgármesterétA Heves Megyei Közgyűlés idén is Telekessy István területfejlesztési díjjal ismerte el azon magánszemélyek, gazdálkodó szervezetek és Heves megyei települési önkormányzatok munkáját, akik Heves megye területfejlesztésében, vidékfejlesztésében példamutató, kiemelkedő eredményt értek el. Heves Megye Közgyűlése a 2013. november 29-ei ülésén ...

dec. 6., 1385 napja

Gyed extra: megbecsülés az édesanyáknak

Gyed extra: megbecsülés az édesanyáknakVárhatóan jövő hétfőn szavaz az országgyűlés a Kormány új családtámogatási formájáról, a gyed extráról – jelentette be mai, az egri Polgárok Házában tartott sajtótájékoztatóján Horváth László kormánymegbízott, országgyűlési képviselő és dr. Nyitrai Zsolt, a Fidesz Heves megyei elnöke. A sajtótájékoztatón ...

nov. 30., 1392 napja

Átadták a „Heves megyéért” díjakat

Átadták a „Heves megyéért” díjakatHeves Megye Közgyűlése „Heves megyéért” díjat adományozott Oravecz Imre író, műfordítónak, Lőrinczi Enikő sportolónak, valamint a Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia és Rendháznak és a hatvani Grassalkovich Énekegyüttes Kulturális Egyesületnek. Posztumusz „Heves megyéért” díjban részesült az idén tavasszal tragikus körülmények között elhunyt ...

jún. 8., 1566 napja

Mónosbéli gyermekotthon: ahol emberség árad a falakból

Mónosbéli gyermekotthon: ahol emberség árad a falakbólEgy épület önmagában hiába szép, ha nincs lelke. A gyermekek szemének csillogása elárulja, hogy itt nem csak nevelés és oktatás zajlik, hanem közösséget építenek – mondta pénteken Mónosbélen, a felújított helyi gyermekotthon átadó ünnepségén Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ...

máj. 17., 1588 napja

Dr. Misóczki Lajos Gyöngyös díszpolgára

Dr. Misóczki Lajos Gyöngyös díszpolgáraGyöngyösön immár tizenkilenc éve hagyomány, hogy azon a napon, amikor 1334-ben Károly Róbert várossá nyilvánította a települést, díszpolgárt avatnak a képviselő-testület jóváhagyása alapján. Az idei díjazottnak, dr. Misóczki Lajos történész kandidátus, főiskolai magántanárnak Faragó László polgármester vasárnap adta át a ...

ápr. 7., 1628 napja

Nem szánalomra, hanem megértésre van szükség

Nem szánalomra, hanem megértésre van szükségAz autizmus világnapja alkalmából szervezett programsorozat zárásaként szombaton este szentmisét és koncertet rendeztek a gyöngyösi ferences templomban. Az eseményen részt vett Horváth László országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott is, aki a mise előtt az Autista Segítő Központ ...

márc. 25., 1641 napja

A Kossuth-díjas Szabó Attila köszöntése

A Kossuth-díjas Szabó Attila köszöntése– Ez egy olyan pillanat, amit nem kell sem túlbeszélni, sem megmagyarázni – e szavakkal köszöntötte a március 15-én Kossuth-díjban részesült Csík Zenekar egri hegedűsét, Szabó Attilát pénteken este a megyeszékhelyen, a Városházán Horváth László országgyűlési képviselő, kormánymegbízott. Az idén ...

márc. 15., 1651 napja

Sajtónap: Pócsik Attila a díjazott

Sajtónap: Pócsik Attila a díjazottA Magyar Sajtó Napja alkalmából ebben az esztendőben is közös ünnepséget rendezett a Heves Megyei Kormányhivatal, a Heves Megyei Önkormányzat és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata. A házigazda ezúttal a kormányhivatal volt, a programnak pedig a Megyeháza Barkóczy terme adott ...