Indítvány az Erdőtörvény módosítására

Indítvány az Erdőtörvény módosítására

Egységes szabályozást a lovasoknak és a gyalogos turistáknak. Az erdei utakat használó lovasok és a gyalogos turisták megkülönböztetésének megszüntetése érdekében nyújtott be önálló képviselői indítványt hétfőn este a Parlamentben Potápi Árpáddal közösen Horváth László országgyűlési képviselő. „Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról” szóló javaslat a meglévő szabályt kiegészítené azzal, hogy az erdőben – annak rendeltetésétől függetlenül – üdülés, sportolás és kirándulás céljából bárki saját felelősségére tartózkodhat akár gyalogosan akár lóval, ide nem értve a lóval vontatott járművet.

A javaslat indoklása szerint a jelenlegi szabályozásban alkalmazott megkülönböztetés a lovasoknak, lótartóknak komoly anyagi és erkölcsi károkat okoz. Ugyanakkor a lovasok és a gyalogos turisták egységes szabályozása sem anyagi, sem más hátránnyal nem jár más, az erdőt használó csoportok számára.

Az indítványban foglalt változtatás a hobbilovasok és a sportolók mellett a lovasturizmusban részt vevők számára is könnyebbséget jelentene. Utóbbiaknak elsősorban regionálisan átjárható útvonalhálózatra van szükségük, hiszen sokszor nem térnek vissza a kiindulópontra, hanem egy hosszabb utat tesznek meg. Ezeknek az útvonalaknak változatosnak, jól lovagolhatónak és Magyarország adottságait híven tükrözőeknek kell lenniük. Márpedig hazánk adottságai ilyen téren messze kiemelkedőek, hiszen Nyugat-Európában – nem utolsósorban a jelenlegi szabályozáshoz hasonló jogszabályi környezetnek, illetve a nagy környezetterhelésnek köszönhetően – lovasturizmus gyakorlatilag már nem létezik. A magyar erdei lovaglásban rejlő lehetőség egy olyan versenyelőny, amelyet úgy tudna Magyarország megőrizni, hogy az semmiféle érdeksérelemmel vagy költségvonzattal nem járna.

A jelenleg hatályos szabályozás a magyar lovastársadalom minden rétege számára komoly sokk. A hobbi-, sport- és a túralovaglás is jelentős bevételekkel gazdagítja a magyar költésvetést, hiszen a lovakat meg kell vásárolni, tartani, takarmányozni kell. Mindez a lovas oktatótól a lovászon keresztül a lótenyésztőn át a takarmányt előállító mezőgazdálkodóig számos munkahelyet teremt. Ez kiemelten igaz a lovasturizmusból élőkre. Nem szabad elfeledkezni a lovaglásnak, különösen pedig az erdei lovaglásnak a környezeti nevelésben és az egészséges életmódban betöltött szerepéről sem.

Az erdőgazdálkodást a lovasok semmivel sem zavarják jobban, mint a gyalogosok. A lovasok és a vadászok érdekei is összeegyeztethetők, hiszen a ló szaga elnyomja az emberét, így indokolatlan a vadászok miatt jobban korlátozni a lovasokat a gyalogosoknál. Emellett a lovasok a természetvédelmi érdekekben is csak igen szűk körben okoznak a gyalogosoktól eltérő problémát. A ló eróziós nyomot nem hagy, s a patanyomok megközelítőleg sem károsítják úgy a talajt, mint a járművek.

2013.04.09

www.horvathlaszlo.hu

 

Megosztás "Indítvány az Erdőtörvény módosítására" az alábbiakkal

Nemzeti Lovas Program - Hasonló cikkek
nov. 13., 371 napja

30 év után újjászületik a Szilvásváradi Lovas Centrum

30 év után újjászületik a Szilvásváradi Lovas CentrumA Kincsem Nemzeti Lovas Program legnagyobb vidéki beruházásának keretében egy új, európai színvonalú fedeles lovardát adtak át szombaton,Szilvásváradon. A közel 1,9 milliárd forintos beruházás keretében egy bemelegítő pálya, valamint egy 700 néző befogadására alkalmas fedett versenypálya épült. Horváth László, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében ...

júl. 21., 1582 napja

Fókuszban a lovas társadalom

Fókuszban a lovas társadalomA magyar nemzet lóháton talált hazára, s a ló motívuma számos népmesénket, szólásunkat, közmondásunkat, de még településeink nevét is ékesíti – mondta szombaton a kormány lovasokért tett intézkedéseiről Szilvásváradon tartott sajtótájékoztatóján dr. Selmeczi Gabriella a Fidesz szóvivője. A hétvégén a ...

ápr. 29., 1666 napja

Az Erdőtörvény „egyszavas” módosítása

Az Erdőtörvény „egyszavas” módosításaAz erdei utakat használó lovasok és a gyalogos turisták megkülönböztetésének megszüntetése érdekében nyújtott be önálló képviselői indítványt a Parlamentben Potápi Árpáddal közösen Horváth László országgyűlési képviselő. „Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról” ...