Gyöngyös több segítséget kap

Gyöngyös több segítséget kap

Horváth László országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott javaslatára várhatóan Gyöngyös adósságának 50 százalékát vállalja majd át az állam. A korábbi irányadó szám ugyan 40 százalék volt, ám megalapozottan remélhető, hogy a magasabb összegű segítségben részesül a város. A kedvező fejleményről a kormánymegbízott csütörtökön délután Faragó László polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót a gyöngyösi Városházán.

Horváth László emlékeztetett arra, hogy az 5000 fő alatti lélekszámú települések adósságának konszolidációja a tavalyi esztendő végéig megtörtént. Örömteli hír, hogy az idei költségvetésüket már az adósság terhe nélkül tervezhették az érintett önkormányzatok. Most a második lépés következik, az olyan nagyobb települések kerülnek sorra, amilyen Gyöngyös is. A konszolidáció folyamata feltehetőleg júniusban ér véget.

Faragó László szavai szerint a város teljes adósságállománya jelenleg meghaladja a 6 milliárd forintot. Ennek körülbelül a fele egy projekttársaságot terheli, így a fennmaradó 3,2 milliárd az, aminek sorsáról a kormánnyal tárgyaltak, mivel az állam csak a bankoktól kapott önkormányzati hiteleket vállalja át. Eredetileg valóban e tartozás 40 százalékának konszolidációjáról volt szó, azonban Horváth László javaslatának köszönhetően Gyöngyös 1,28 milliárd forint helyett 1,6 milliárd forint adósságtól szabadulhat meg. Így a városnak több pénze jut például a munkahelyteremtés támogatására.

 

Megosztás "Gyöngyös több segítséget kap" az alábbiakkal

Adósságrendezés - Hasonló cikkek
feb. 27., 1727 napja

Nyolcmilliárddal könnyebb

Nyolcmilliárddal könnyebbA Heves Megyei Kormányhivatalban szerdán délután aláírták az adósságkonszolidációról szóló megállapodást Heves megye ötezer lakosnál népesebb településeinek önkormányzati vezetőivel. Ahogyan azt az aláírást megelőző, délelőtti, egri sajtótájékoztatón Horváth László kormánymegbízott bejelentette, ezek a városok a kormány keddi döntése nyomán csaknem ...