Adócsökkentéssel a béremelésért

Adócsökkentéssel a béremelésért

Közös sajtótájékoztatót tartott ma Gyöngyösön Dömötör Csaba parlamenti államtitkár,  és Horváth László országgyűlési képviselő. A sajtótájékoztató témáját a béremelésekkel és adócsökkentéssel összefüggő kormányzati döntések adták, melyek alapjaiban befolyásolják hazánkban, így a Mátraalján élők mindennapjait, kézzelfogható módon segítik elő a magyar családok boldogulását.

Dömötör Csaba kiemelte: az elmúlt években az volt a kormány egyik legfontosabb feladata, hogy elérje, mindenkinek legyen munkája. Úgy fogalmazott: jó úton vagyunk, hiszen 680 ezerrel több ember dolgozik ma Magyarországon 2010-hez képest. Ez azt is jelenti, hogy a rendszerváltás óta soha nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma hazánkban. Ebből is látszik, hogy Magyarország erősödik, így a következő időszakban már a bérek kaphatnak majd kiemelt figyelmet.

Szavai szerint a kormányzat nem csak azt szeretné elérni, hogy mindenkinek legyen munkája, hanem azt is, hogy mindenkinek megérje dolgozni. Szeretnénk, ha  egyre nagyobb lenne a munka értéke. Nem vitás, hogy ehhez béremelési programok kellenek.

Az államtitkár kiemelte: a béremelés lehetőség és nem a semmiből érkezik, meg kellett teremteni hozzá a feltételeket. A kormány azt vállalja, hogy az adócsökkentésekkel teszi lehetővé a béremeléseket. Ezért csökkent 2010 óta számtalan adónem, és most további lépések következnek. Adócsökkentéssel a béremelésért, ez a kormányzati cél.

Dömötör Csaba elmondta: jövőre 5 százalékponttal csökkennek a munkáltatói adók és egységesen 9 %-ra csökken a társasági adó, ezzel az uniós országok között Magyarországon lesz a legalacsonyabb a társasági adókulcs. Úgy fogalmazott, mindez azért fontos, mert így a magyar vállalkozások ki tudják majd gazdálkodni a magasabb béreket. Kiemelte: a kormány egy további ösztönzőt is épített a megállapodásba, ezek szerint, ha a béremelkedés magasabb lesz mint 11 %, akkor a munkaadói adók további 0,5 százalékkal csökkennek majd. Hozzátette: a fentiek mellett kétszeresére, 6-ról 12 millió forintra nő a kisvállalkozások éves adókedvezménye.

Emlékeztetett arra is, hogy pár évvel ezelőtt, a baloldali kormányzás alatt a társasági adókulcs még sokkal magasabb volt és a munkaadói adók is lényegesen magasabbak voltak. Mint elhangzott, a kormány azonban ragaszkodik az adócsökkentés politikájához, ennek köszönhetően a béremelésekkel nagyon sokan tehetnek egy lépést előre Magyarországon. Ezek jó irányba tett lépések, de tudjuk, hogy még további lépésekre van szükség- zárta szavait az államtitkár.

Horváth László, Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy 2010-ben még 12 % feletti  munkanélküliséggel kellett szembenéznünk, sőt a választókörzet északi térségeiben egyes településeken ez a mutató 20 % feletti volt. Mint mondta: mi, Heves megyében nagyon is tudjuk, hogy nem önmagától és nem automatikusan alakultak ki a mai állapotok és a kedvező trendek.

Hangsúlyozta: Heves megyében az országos átlagnál mára néhány tizedszázalékkal már kedvezőbb a munkanélküliségi ráta, a legfrissebb adatok szerint 4,5 % körüli. A képviselő szerint azt is kijelenthetjük, hogy Gyöngyös környékén a gazdaság munkaerőt felszívó ereje soha nem látott mértékű. A reálbérek négy éve folyamatosan növekednek, mindösszesen 15 %-kal. Sőt volt olyan év, hogy itt Heves megyében a reálkeresetek az országos átlagot meghaladó mértékben nőttek.

Hogy ez a folyamat mennyire nem automatikus, az abból is látszik, hogy 2010-ben Görögországgal egy padon ültünk – mondta. Görögország a mai napig is megszorításokkal,  bércsökkentésekkel és növekvő munkanélküliséggel küzd. Magyarországon pedig bérnövekedésről beszélhetünk, méghozzá jelentős bérnövekedésről.

Horváth László kiemelte: ma is vannak, akik képtelenek a politikai kényszerzubbonyukból kibújni, ők most is kritizálnak. Ezzel szemben az a tény, hogy 2016 végén általános béremelésről beszélhetünk, ez elismeri a magyar emberek teljesítményét és elismeri a kormányzati gazdaságpolitika eredményeit.

Szavai szerint az első Orbán-kormány úgy adta át 2002-ben a kormányzást, hogy két és félszeresére növelték a minimálbért, akkor 50.000 forintra emelve. A szocialista kormányzás nyolc éve alatt, ezt az összeget mindössze 73.500 forintra volt képes növelni. Mint mondta, az eddigi béremelések és a jövőbeni emelések mind az ország teljesítőképességéből, belső erőforrásaiból táplálkozik. Ezek az emelések nem hitelből, nem eladósodásból teremtették meg a szükséges forrásokat. A béremelések most azért lehetségesek, mert a kormány 2010 óta folyamatosan csökkenti az adókat. Most is az adócsökkentésnek köszönhetően van lehetőség béremelésre. 

A képviselő a pontos számokat ismertetve, elmondta: 2010 óta minden évben volt minimálbér-emelés. Míg 2010-ben 73.500 Ft volt a minimálbér, ma ez az összeg 111.000 Ft, ami 51 %-os emelést jelent.

A most megszületett bérmegállapodás alapján 2017-ben és 2018-ban is jelentős minimálbéremelés lesz. Jövőre 15 %-kal nő a minimálbér összege, ez 127.500 forintot jelent majd, sőt 2018-ban újabb 8 %-kal, 138.000 forintra emelkedik. Ennél is jelentősebb mértékű lesz a szakmunkás minimálbér emelése, amely jelenleg 89.500 forint. 2017-ben 25 %-os,  majd 2018-ban újabb 12 %-os növeléssel számolhatunk.

A képviselő hozzátette: a béremelési programok a közszférában lévő béremelésekre is vonatkoznak. Ezzel jövőre már az ötödik olyan év lesz, amikor emelkedik a pedagógusok bére. 2013 és 2017 között az ő bérük összességében átlagosan 50 %-kal emelkedik. 2017-ben tovább nő a rendvédelmi dolgozók bére is, ők a tavalyi 30 %-os és az idei 5 %-os béremelés után jövőre újabb, 5 %-os emelésre számíthatnak.

Az egészségügyben is folytatódik a béremelés: az ápolók bére az idén szeptemberi emelés után jövő novemberben tovább nő, és 2019-ig összesen 65%-os emelést jelent majd. A szakorvosok bére jövőre újabb 100.000 forinttal nő, így összesen már 207.000 forint lesz az emelés nagysága.

Horváth László hangsúlyozta: ezek a lépések Magyarország gazdaságának saját erőforrásából valósulnak meg. Emellett számos korábbi kormányzati intézkedésre is felhívta a figyelmet, melyek a családok és a munkavállalók anyagi helyzetét javítják: ilyen a családi adókedvezmény, a GYED-extra és a családi otthonteremtési kedvezmény rendszere.

A képviselő összefoglalta: ezekkel az emelésekkel 2010-hez viszonyítva 88 %-kal nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér pedig megduplázódik. Mint mondta, ilyen jelentős és minden foglalkoztatási szereplő számára kiszámítható minimálbér-emelés még soha nem volt Magyarországon. Szavai szerint ezek a béremelések lehetőséget adnak arra, hogy az általános bérszínvonal is emelkedjen Magyarországon, így kifejezve a munka megbecsülését.

2016. december 10

www.horvathlaszlo.hu

Fotó: Czímer Tamás

 

 

Megosztás "Adócsökkentéssel a béremelésért" az alábbiakkal

Munkahelyteremtes - Hasonló cikkek
ápr. 7., 224 napja

Apollo Tyres: a világ legkorszerűbb gumiabroncs-üzeme kezdi meg a termelést Gyöngyöshalászon

Apollo Tyres: a világ legkorszerűbb gumiabroncs-üzeme kezdi meg a termelést GyöngyöshalászonA világ legkorszerűbb gumiabroncs-üzeme kezdi meg a termelést  Gyöngyöshalász ipari parkjában, ami nemcsak az Apollo Tyres, de a régió fejlődését is elősegíti – mondta Onkar S. Kanwar, az indiai cég elnöke a gyáravató ünnepségen pénteken. Az üzletember megköszönte a magyar kormánynak a ...

márc. 3., 624 napja

Több tízmilliónyi támogatás a gyöngyöspatai közmunkaprogramnak

Több tízmilliónyi támogatás a gyöngyöspatai közmunkaprogramnakTavaly áprilissal indult el a gyöngyöspatai önkormányzat úgynevezett „hosszabb időtartamú” közfoglalkoztatási programja, melynek elsősorban a város közterületeinek szebbé tétele volt a célja. Áprilistól augusztus végéig 15 fő bevonásával történt városszerte virágültetés, a közterületek tisztántartása mellett megoldódott a buszmegálló felújítása, és ...

nov. 14., 1099 napja

Szabálytalansági eljárás Bélapátfalván

Szabálytalansági eljárás BélapátfalvánA Nemzetgazdasági Minisztérium 2013 tavaszán a mikro-, kis- és középvállalkozások részére munkahelyteremtő beruházások támogatására pályázatot írt ki. A pályázat keretében a Fuvar Logisztik Kft. egy bélapátfalvi fabrikett-gyártó üzem létesítésére 239 millió forintot nyert el, amellyel 102 új munkahely létrehozására vállalt ...